Közzétéve:

Imre 3 legkedvesebb bojlis horgászemléke

Életem során számtalan szuper helyen megfordultam már a horgászás által, azonban van három olyan hely, ami a legközelebb áll a szívemhez. Ekeről mesélek most nektek pár szóban!

1. Búzás-völgyi víztározó

Első legkedvesebb emlékem a Búzás-völgyi víztározóhoz kötődik, ahol a bojlizás kezdődött számomra. Akkoriban ezen a vízterületen nagyon sok pontyot 2-5 kg-os nagyságban, illetve amúrt 4-10kg-ig lehetett fogni. Ez csábított bennünket arra, hogy mi is megpróbáljunk nagyobb halakat fogni és ekkor jött az ötlet, hogy kipróbáljuk a bojlizást – erről az élményről bővebben olvashatsz az előző cikkben.

2. Harsányi víztározó

Első horgászatom 2006-ban történt a Harsányi víztározón, amikor már egy kicsit többet tudtunk a bojlizásról. Az első horgászatot egyúttal családi kirándulásnak szántam, mivel nem tudtam, hogy mire számíthatunk, mennyire leszünk sikeresek. A horgászatunk sikerrel zárult, ami azt hozta magával, hogy újabb horgásztúrákat szerveztem, de már barátommal, Sándorral – róla már olvashattatok a Késő őszi bojlizás Mr Bojlival bejegyzésünkben is.

Imre-Bojlis-Horgászat

A következő évben már egyértelműen bojlis horgászatra készültünk, illetve a bojlik tesztelésére – nem családi kirándulásra. Célként tűztük ki magunknak, hogy foghassunk egy legalább 15kg-os pontyot, ami végül sikerült is. A fogás nagyságát emelte az a tény, hogy az általam készített bojlikat használtuk csalizásra és etetésre is.

2007-ben rendezték a II. Harsányi Bojliskupát, amin másodikok lettünk, és számomra ez óriási sikerélményt jelentett.

Ezután még évekig jártunk vissza erre a sok emléket örző horgászhelyre.

bojlis-horgászat

3. Teremi-tó

A Teremi-tó egészen a román határ mellett található. Egy olyan vadregényes tóról beszélünk, ami tele van akadókkal, nádassal, sással, és rengeteg nagy ponttyal. A tó hátsó részén volt kialakítva bojlis állás olyan messze a napi jegyesektől, hogy több száz méter nádas, sásas választott el bennünket, és így zavartalanul lehetett horgászni, csak a madárcsicsergés vagy a hátsó nádasban csörtető vadak zöreje zavarhatott meg bennünket.

Imre-Bojlis-Horgászat

Imre-Bojlis-Horgászat-Teremi-tó

A tó elég sok akadót rejtett bokrok formájában és ezzel egyértelműen sűrűn elakadt a szerelék,  már akkoriban is engedélyezve volt a behúzásos horgászat. Ezéltal nem kellett beszakítani, illetve a halakat is könnyebben ki tudtuk vezetni ezekből az akadókból. Sajnos ez a tó a későbbiek során magánkézbe került, leeresztették, kikotorták, és tudomásom szerint megszűnt rajta az ilyen jellegű horgászat.

Én életemben még ilyen vadregényes tavon nem horgásztam, aki a csendet szereti, annak álomhely volt.

Túl nagy halakat sajnos nem sikerült kifognunk, mert vagy a bokrok közé, vagy a nádasba menekült, mire csónakkal bementünk volna érte, de maga a hely szépsége kárpótolt mindenért.

Ha neked is vannak kedves, nosztalgikus horgászemlékeid, amiket megosztanál velem és a többi olvasóval, nagyon örülnék, ha megosztanád alul, esetleg Facebook kommentben!

Tisztelettel:

Mr Bojli 〰️Imre

 

Tetszett a bejegyzés?

Olvass tovább: 

Ahol a bojlizás kezdődött

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük