Közzétéve:

Késő őszi bojlizás Mr Bojlival

Késő-őszi-bojlizás-pontyozás-Mr-Bojlival

Bojlizás ősszel Mr Bojlival

Október 30.-án, délután érkeztünk meg a Borosgyáni horgásztóhoz, meghívómmal, Sándorral.

Gyors kipakolás és etetés vette kezdetét, mire beetettünk már be is sötétedett. A horgászatot csak másnap reggeltől terveztük, mert úgy gondoltuk, hogy nem árt előtte beetetni a helyet. Az etetésre friss fagyasztott bojlit vittünk 24 és 30 mm-es méretben, valamint aprómagot.

Milyen csalit használtunk?

A csalizásra szánt bojlikat kizárólag a Prémium oldódó családból választottam 3 ízben, ezen termékekről kevesebb tájékoztató jelent meg idáig, tehát a fokhagymás-kolbászos, fűszeres májas, és a már jól bevált chilis-borsos bojlit!

Az időjósok hihetetlen jó időt jósoltak, de azért mondott egy kis futó záport is, ami nekünk persze nagyon nem hiányzott volna.

A víz hőfoka 13 celsius fok volt, ami miatt kíváncsi voltam az oldódó bojlik viselkedésére, mint utólag kiderült 2.5-3 óráig bírták az előkén attól függően, hogy 20 vagy 24 mm-es méretet választottam.

őszi-bojlizás

őszi-bojlizás-túra-bojlizás-Mr-Bojli
Imre – Mr Bojli

30.-án, kedden, reggel 5 órakor kezdtük a horgászatot, csónakos etetés vette kezdetét, majd a csalizás után repültek is a végszerelékek az etetett helyre. Ezután egy hosszabb várakozásra számítottunk, ami nem is lett annyira hosszú: 7óra 50 perckor megjött az első kapás a fokhagymás-kolbászos oldódó bojlira.

A nap első halát nekem sikerült megfogni, ami nem volt túl nagy, de kezdetnek jó volt a hal súlya 4,5 kg volt.

A következő kapásra nem kellet sokat várni 8 óra 40 perckor megszólalt Sándor jelzője és nem túl hosszú fárasztás után 12kg-os pontyot szákolhattam meg, Sándor nem kockáztatott ő a jól bevált chilis-borsos bojlit választotta.

Sanyi-Imre-Bojli-Túra-őszi-bojlizás

Ezután sorra jöttek a kapások 11 óráig majd utána egy hosszabb szünet kezdődött délután 4 órakor újra megszólaltak a kapásjelzők és késő estig fogtuk a halakat. A nap végére 17 db halat sikerült szákba terelni köztük egy 13 kilósat, ami a túra legnagyobb hal lett.

öszi-bojlizás-túra-Mr-Bojli
Sanyi remek teljesítménye a jól bevált chilis-borsossal

Izgatottan vártuk a másnapot, vajon milyen meglepetést tartogat számunkra. November elsejét írtunk és idáig kevés tapasztalattal rendelkeztem egy ilyen késő őszi pontyozásról, ezért kíváncsian vártam a folytatást.

Hajnali 5 órakor megszólalt Sándor jelzője jelezvén, hogy elindult egy újabb nap és sorban fogtuk a szebbnél szebb pontyokat.

Több 10 kilón felüli halat is sikerült matracra fektetni rövid időre egy mérlegelés és egy fotozás erejéig. Pénteki ébredés és számolgatás után megszületett a túra eredménye, 40 db pontyot sikerült fogni, 255.2 kg súlyban, 6.38 kg az átlaggal, kívánom nektek is, hogy hasonló élményben legyen részetek!

A csalikról annyit, hogy minden ízzel sikerült halakat fogni, de a chilis-borsos bojli volt a befutó.

Remélem a fotók kedvet csinálnak egy késő őszi bojlis túrához!

Tisztelettel:

Mr Bojli 〰️Imre

 

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra, ahol Imre rendszeresen új videós tartalommal fog várni!

</

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük