Közzétéve:

Szezonkezdés a bojlizásban

Tavaszi szezonkezdés a bojlizásban

A bojlis szezon kezdetén – főleg ha ismeretlen vízre megyünk -, térképezzük fel a kiszemelt területet, ahol horgászni szeretnénk.

Kisebb vízterületek

A kisebb vízterületeken – legyenek csatornák, holtágak, vagy kisebb tavak – , keressük a szemközti nádast, valamint akadókkal szegélyezett részeket, amennyiben szemben nem található horgászhely.

Ezen területeken hely feltérképezésére kiválóan megfelel a markerúszó, amivel megtalálhatjuk a szélén található medertörést, illetve a vastag, iszapos részeket.

Az etetésünk helyét úgy alakítsuk ki, hogy a törés szélén, az iszapos rész találkozásánál legyen.

Ha találtunk egy megfelelő törést, akkor úgy helyezzük el a felcsalizott horgunkat, hogy a törés távolabbi oldalán legyen, így szerelékünk nem tud elmozdulni vagy lecsúszni, ezáltal a kapások is erőteljesebbek lesznek, az ejtős kapás pedig kevesebb lesz

Az első etetéseket célszerű magokkal végezni, mivel ennek az a szerepe, hogy az iszaptalanítást elvégezzük, illetve a halakat odacsalogassuk a helyre. Ha az első etetéseken túl vagyunk, a magok mellé folyamatosan etessünk bojlival is, ennek főleg ott van szerepe, ahol nem igazából használták a bojlit, hogy a halak megismerjék.

Olyan vízterületeken, ahol folyamatosan bojlival horgásznak és a halak jól ismerik, ott a magos etetést el lehet hagyni, és rögtön az első alkalomtól kezdve használhatjuk a bojlit.

A hideg víz miatt etetésünkre használjunk főtt és oldódó bojlit vegyesen, mivel az oldódó bojli hamar becsalja etetésünkre a halat, de csalizásra a legalkalmasabb az oldódó bojli ebben az időszakban.

szezonkezdés-bojlizásban-mr-bojli
Hangulatfokozás! 😉 Klikk a képre, és nézd meg a Tavaszi Szezonkezdő Csomagjainkat.

Az általunk gyártott Oldódó bojli ideális vízhőmérséklete 8 foktól 18 fokig terjed, hidegebb vízben a 20 mm, melegebb vizeken pedig a 24 mm méret ajánlott.

A hidegebb időszakban nagyon jó párosítás lehet a kisebb főtt bojlik használata bepasztázva, ezáltal hasonló terméket kapunk, mint egy oldódó bojli, csak a paszta leoldódása után kapunk egy kemény mag részt, ami folyamatosan ottmarad az etetésen.

18 fok fölött inkább a főtt bojlik használata javasolt, mivel ezek lényegesen tovább bírják a hajszálelőkén.

Nagyobb víztározók

Vannak a nagyobb víztározók, ahol általában az emberek a tó közepén szeretnek horgászni, mivel ez a terület lényegesen csendesebb, nyugodtabb, és a nagyobb halak kedvenc tartózkodási helye.

Imre kedvencei csomagokhoz kattints ide

Amennyiben csónak használata lehetséges, használhatunk halradart, ami megmutatja a töréseket, akadókat és mélységeket.

Amennyiben nem áll rendelkezésünkre halradar, abban az esetben megfelel a tapogatórúd is, ami lényegesen olcsóbb, mint egy halradar. Ezzel kitapogatható az aljzat, illetve megtalálhatjuk a medertöréseket.

Amennyiben sikerül ígéretes helyeket találni, ezt érdemes bójával megjelölni, hogy a későbbiekben ne kelljen újra keresni.

Az etetésünket itt is érdemes a törésre tenni, és a horgunkat hasonlóan elhelyezni, mint az előbbi esetben.

Tisztelettel:

Mr Bojli 〰️Imre

Iratkozz fel a Youtube csatornánkra, ahol Imre rendszeresen új videós tartalommal fog várni!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük