Közzétéve:

Rövid beszámoló a 2. Mr Bojlis baráti horgászversenyről

A Békési Borosgyáni Horgászegyesület rendezésében lett megtartva a 2. Mr Bojlis bojlis horgászverseny, amiről egy kisebb beszámolóval készültünk nektek.

A verseny 2020. június 26-án 16 órától június 28. 10 óráig tartott, és 35 fő induló volt, és teljesen családias környezetben zajlott. Egy közös vacsora elfogyasztása indította az eseményt. A versenyen a 3 kg feletti ponty és amúr számított be a mérlegelésbe.

Az időjárás nem kedvezett a versenynek, hiszen a tavon déli szél fújt, és köztudott, hogy ezen a vízen a déli szél nem túl sok eredményt hoz. Emellett a tavon zöld algásodás látszódott, amit a déli szél átfújt az északi partra, és az ott horgászóknak megnehezítette a dolgát. Ami viszont még ennél is rosszabb volt, az a hirtelen jött kánikula, ami megnehezítette a horgászok dolgát.

A péntek esti mérlegelésnél kevés dolga volt a mérlegelőknek, hiszen kevés volt a mérhető hal, viszont volt egy pozitívum is, megérkezett az első 10 kg feletti ponty.

mr-bojli-horgászverseny

Az idő előrehaladtával egyre több 3-4 kg-os pontyot is sikerült mérlegelni, ezek adták ki a fogások zömét.

Szombaton 13 órától egy közös ebéd elfogyasztására volt lehetőség, ez időre a verseny fel volt függesztve. A vasárnap reggeli mérlegelésnél már egyre több halat mértek. Ekkor már látszódott, hogy egy jó átlagos eredményt tudunk produkálni ilyen nehéz körülmények között is.

A versenyen elért össz fogás 366,54 kg volt.

A legnagyobb hal súlya 17,51 kg, ami nagyobb volt, mint a tavaly fogott legnagyobb hal.

A legnagyobb hal szerencsés kifogója Bak Márk volt, elmondása szerint csak 24 – 30 mm-es fűszeres bojlit használt, és ennek meg is volt az eredménye. A harmadik helyen Varga Imre végzett, a második helyen Bak Márk, az első helyet pedig Kovács Gábor szerezte meg 50,4 kg kifogott hallal.

Gratulálunk minden résztvevőnek, találkozunk egy év múlva.

Kellemes horgászatot kíván Mr Bojli 〰 Imre

EXTRA TIPP:

A mindig aktuális, Imre által évszakonként összeválogatott csomagjainkat, megtalálod a Csomagok menüpontban.
Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük