Közzétéve:

Soós Péter bojlis beszámolója a Palini horgászatról

Egy késő őszi, 4 napos horgászatot terveztem a Nagykanizsa mellett található Palini tóra. Az 5-ös számú helyen horgásztam, ami nagyon tetszett nekem.

Gyors bepakolás után körülbelül 130 méterre tettem a bóját, amit minden nap megszórtam egy kis kukoricával, Prémium bojlival és Oldódó  bojlival vegyesen, 20 mm méretben .

Csalizásra Csilis borsos Oldódó bojlit használtam pasztázva, mellé a Fokhagymás kolbászra tettem le a voksom 20 mm-es méretben, ami kiderült, hogy jó ötlet volt.

beszámoló-palini-tó

Miután gyorsan behúztam szerelékeimet, elkezdtem pakolni a faházban. 45 perc telt el, és egy brutális húzós kapással jött az első jelentkező. A csali Csilis borsos Oldódó bojli volt bepasztázva. Nagyon örültem neki, mert nem gondoltam, hogy október végén ilyen gyorsan sikerül halat fognom.

A következő kapásra 4 órát kellett várnom. A halat szép lassan kifárasztottam, már a merítésnél tartottam, mikor a jobbos botom jelzője megszólalt, amin a Fokhagymás kolbászos Oldódó bojli volt. Nagyon örültem neki, mert a két hal együtt 17,60 kg-ot nyomott.

Estére újra húztam, bal oldalra Csilis borsost, jobbra pedig Fokhagymás kolbászos Oldódó bojlit. Este 11-kor jött egy szép tükrös, ezután több kapásom nem volt éjszakára. Utána le is szállt a köd, és reggel 11-ig sajnos nem is lehetett látni semmit a vízen. Ahogy kitisztult vízre szálltam, és szórtam egy kicsit a bójához de nem sokat , 4 lapáttal, mert most már vigyáznunk kell a mennyiséggel.

beszámoló-palini-tó

Második és harmadik nap is szuperül működtek a csalik, amurok is jelentkeztek, azok viszont a Fokhagymás kolbász ízű Oldódó bojlit szerették. A legnagyobb 12,70 kg lett. Utolsó nap reggelizés közben jött egy szép kis ponty ami nem volt nagy, viszont nagyon szép formája volt és szép színei, a súlya pedig 7,80 kg volt.

Gondoltam bent hagyom még a másik szerelékemet és jól tettem, mert a legnagyobb hal jött utána. 13,5 kg-ot nyomott és rendkívül erős volt, 20 percig tartott a fárasztása.

bojlis-beszámoló-palini-tó

Összefoglalva bátran próbálkozzunk még ebben az időben, az esték nyugodtabbak voltak, de napközben jöttek azért a halak. Hogy milyen nehéz körülmények között horgásztam mi sem bizonyítja jobban, hogy két reggelre is mínuszok voltak, és a pontybölcsőbe belefagyott a víz.

beszámoló-palini-tó

Oldódó bojlikat használtam, mert intenzíven dolgoznak. Nekem a kedvencem az Oldódó bojli bepasztázva, én erre esküszöm, mert nagyon sokszor bizonyított már ez a kombináció. Köszönöm Imrének a szuper csalikat, és Horváth Péternek, a Palini tó tulajának, mert csodás környezet várja a horgászokat és rendkívül barátságosak és segítőkészek az apukájával!

Üdvözlettel,

Soós Péter

Olvasd el Imre beszámolóját a Vadkan-tavi horgászatról, ahol Péterrel együtt vett részt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük